Manikűrvadász 4. forduló

Eljött az újabb Manikűrvadászat! Összességében ez a 4. forduló, számomra a 3., amelyen részt veszek, az előzőekre alkotott manikűrjeimet ITT és ITT tudjátok megtekinteni! A házigazda ezúttal Lora volt, nála lehetett jelentkezni, majd a sorsolás eredményét megtekinteni. Nagy meglepetésemre az én párom ugyanaz lett, aki az előző fordulóban is volt, azaz IsaBella, a Manikűrvadász ötletgazdája. Így szinte tudtam is már, hogy melyik manikűrök jöhetnek szóba, hiszen előzőleg alaposan szétnéztem a blogján. Nagy sajnálatomra el kellett búcsúznom a hosszú körmeimtől, így egy rövid körmökön is jól mutató manit választottam. Ezt, a pávatoll ihlette művet szemeltem ki, melyet aztán a saját színeimmel és apróbb változtatásokkal festettem fel a körmeimre.




Kissé siettem vele, ugyanis csak ma készítettem el, mert nem voltam itthon pár napig, előtte meg azért nem akartam, hogy hátha nő még pár mm-t a körmöm. :D Egyébként érdekesség, hogy két másik manit is elkészítettem előtte, de botrányosak lettek, hogy őszinte legyek. Na majd ha megnő a körmöm..:)

Hogy tetszik Nektek? Nézzétek meg a többiek munkáját is!

L'Oréal hővédő, hajkisimító spray

Egy nagyon jó kis terméket mutatok most Nektek, mellyel hatékonyan lehet megvédeni a hajunkat a hajszárító, hajvasaló káros hatásaitól és ami lényegesen megkönnyíti a kisimítási procedúrát is. Jól le is lőttem előre a poént, bizony most egy bevált, általam kedvelt termékről lesz szó. :)


Amint beköszönt az ősz és a hűvösebb idő, nálam előkerül a hajvasaló. Sok hajam van és engem zavar, mikor frissen mosva olyan oroszlános. :) Tavaly azt vettem észre, hogy hetente egyre több napon nyúlok a hajvasaló után, így eldöntöttem, hogy beszerzek egy hővédő terméket. Így találtam rá a L'Oreal Studio Silk&Gloss-ra, mely egészen pontosan hajkisimító spray-nek van megnevezve. Ezzel az elnevezéssel engem megvettek, így én meg a terméket vettem meg és nyomban el is kezdtem használni. 



A leírás szerint, nedves hajra használtam csak először és így szárítottam meg a hajam, mely rögtön könnyebben kifésülhető és selymes lett. Ekkor még nem vasaltam ki, csak másnap és máris érzékeltem a változást, ugyanis sokkal gyorsabban végeztem és az eredmény tartósabb is lett, mint máskor. Ezután elkezdtem kísérletezni, hogy mi lesz akkor, ha száraz hajon is használom vasalás előtt és nekem bevált ez a módszer! Még gyorsabb, még tartósabb a végeredmény, mint nedves hajnál! Ráadásul a hajvasalásaim száma is csökkent, sőt, már rászoktam, hogy csak a hajmosás utáni napon egyenesítem ki és utána többször már nem is a következő hajmosásig, mert maximum csak lágyan, természetesen behullámosodik, ami meg nem zavar. :)


Selyem mikrorostokkal védi a hajat a káros hőhatásoktól, ami ha minden igaz tényleg működik, ugyanis az én hajam nem töredezett, szóval ezt írhatjuk e termék számlájára is szerintem. :) Mint szinte minden hajformázó úgy ez is zsírosíthat, bár nekem nem volt ilyennel problémám, hiszen nem minden nap használtam és egy pár fújás elég belőle. Apropó, kevés fújás: nekem nagyon sokáig elég volt, legalább egy éve vettem már, most fogyott el a napokban, 1300 Ft-ért abszolút megérte. A kiszerelése pumpás, ez nekem csak a végét járva okozott gondot, olyankor ugyanis nem nagyon akart jönni belőle semmi. Az illata kellemes, nem zavaró.

Most hogy elfogyott erősen ő van a listám elején, de ki tudja, lehet, hogy kipróbálok egy másik terméket, mindenesetre én csak ajánlani tudom, nekem tényleg bevált. :)

Ti milyen hővédő termékeket használtok? Melyik vált be?

Autumn TAG

Már több helyen is láttam ezt a tag-et, nekem is megtetszett, így hát most kitöltöttem! :) 


1. Favourite thing about Autumn? / Kedvenc dolog az őszben?
Maga az ősz hangulata, a színek, az illatok. Séta a még kellemes időben és meleg italok kortyolgatása.

2. Favourite drink? / Kedvenc ital?
Forró csoki! Imádom, igazából nálam nem évszakhoz kötött az ivása, de ilyenkor az igazi meg télen :) Teát is iszok melegebb időben is, de ilyenkor sokkal gyakrabban teszem ezt és mégiscsak jobban esik egy hideg reggelen elkortyolni :)


3. Favourite scent/candle? / Kedvenc illat / gyertya?
Magát az ősz illatát szeretem, ill. a fahéj jöhet minden mennyiségben. A különböző almás dolgok (szósz, kompót, sütemény) illatát is nagyon szeretem és a forralt bornak is finom illata van. Továbbá még szeretem a füst illatát, egészen pontosan azt, amit falun lehet érezni ősz végén, tél közeledtével..:)


4. Best lipstick? / Legjobb rúzs?
Nincs túl sok rúzsom és ilyenkor amúgy is inkább az ajakápolásra helyezem a hangsúlyt, így a hőn szeretett kis Clinique Chubby Stick-jeimet használom, amik közül azonban kettő (Mega Melon és Super Strawberry) pont őszies árnyalat. :)

5. Go to moisturiser? / Hidratálás?
Az arcomra és a kezeimre ilyenkor nagyobb hangsúlyt fektetek, hiszen ki vannak téve a hideg szélnek. A Nivea Soft krémem mindkettőre kiváló, de azért egy táskába bedobós kézkrémet még be kell szereznem, hogy mindig legyen nálam - tippeket szívesen fogadok!

6. Go to colours for the eyes? / Milyen színeket használsz a szemeiden?
Natúr színeket, ill. a Maybelline Color Tattoo - On and on bronze krémes szemhéjfestékét egyszerűen imádom, legtöbbször ehhez nyúlok mostanában, ami tökéletesen passzol is ehhez az évszakhoz.


7. Favourite music or band/singer to listen to? / Kedvenc dal, banda/énekes, amit ilyenkor imádsz?
Az, hogy milyen zenét hallgatok nem függ mástól, csak a hangulatomtól, így ilyenkor is előfordul, hogy vidám, pörgős, nyári bulizós számokat hallgatok. De persze a szürke ég, az eső és a szél az én hangulatomra is rányomja olykor a bélyegét, így olyankor előkerülnek a belassult, szomorkás számok. Egyébként most ezt a számot hallgatom újra és újra:


8. Favourite outfit to wear? / Kedvenc őszi viselet?
Puha és meleg dolgok, valamint egy gyönyörű ballonkabát, amit viszont egyelőre még csak keresek.


9. Autumn treat? / Ősszel mivel kényezteted magad?
Forró csokival :D finom süteményekkel, meleg fürdőkkel. :)

10. Favourite place to be? / Kedvenc helyed ilyenkor?
Míg nincs túl rossz idő, jó odakint sétálgatni a sokszínű lombú fák alatt, de ha már rosszabbra fordul, jó odabent bekuckózni a meleg lakásban. :)


Ti szeretitek az őszt?

Divathoroszkóp - Szűz

A szülinapom adott ihletet ehhez az új sorozathoz! Minden hónapban fogok jelentkezni vele, ugyanis az egyes csillagjegyeket fogom kivesézni a divat szemszögéből! No nem kell ezt olyan komolyan venni, nem kőbe vésett dolgokat fogok én itt leírni, hiszen attól, hogy valaki Szűz csillagjegyű, még lehet, hogy imád merészen öltözködni vagy attól hogy két embernek közös a csillagjegye, még nem biztos, hogy ugyanolyan a stílusok és ugyanazokat a ruhadarabokat kedvelik. Viszont úgy gondolom mindenképpen érdekes dolgok ezek, én például nagyon is Szűz vagyok, mind az általános tulajdonságok, jellemzők és mind a divat iránti viszonyulásom tekintetéből. :D Szóval remélem tetszeni fog Nektek ez a sorozat és remélhetőleg azért magatokra fogtok ismerni a leírásokból! 
Először a jellemzőket, stílusjegyeket fogjuk górcső alá venni, majd lesz még egy poszt a hónapban, melyben az adott csillagjegy stílusjegyeit figyelembe véve fogok szetteket készíteni!


 Szűz

Elsőre talán mindenkinek a visszafogottság jut eszébe a Szűzről, ami az öltözködését tekintve is helytálló marad. Stílusa letisztult, kifinomult, nem szereti mutogatni magát, kerüli a túlzottan merész, kihívó darabokat, öltözködést. De ez nem egyenlő azzal, hogy nincs meg bennük a tetszeni vágyás! Erre ők finom anyagokkal és szabással, valamint különleges, ravasz megoldásokkal, részletekkel törekednek. Szeretik a kényelmes, praktikus darabokat, így ruhatárukban sok az örök darab. Ezeket egy-egy különleges, rafinált darabbal vagy kiegészítővel úgy tudják variálni, hogy ha kell, akkor az mindig igazodjon az aktuális divathoz. Kiegészítők terén azonban a minimalizmusra törekszik, de azokat a fentebb említett szempontok szerint választja. Anyagok és színek tekintetében is a természetességet részesíti előnyben, úgy mint a gyapjút, kasmírt, valamint a fehéret, bézst, homokszínt, szürkét. Ha élénkebb színeket visel, azt sosem teszi hivalkodóan, egyszerre kettőt, legfeljebb hármat visel, de azok inkább a kiegészítőkben köszönnek vissza. A harsány színeket kerüli.
Sminkben is a natúr árnyalatokat kedveli, de a Szűz sem veti meg a drámai sminket, ha olyan alkalom adódik, viszont akkor sem esik túlzásokba! 
Ha parfüm, akkor nagy valószínűséggel egy friss, finom, nem tolakodó illatot választ, amit minden alkalomra viselhet, s mellyel egyszerre lehet bájos és titokzatos.
Híres Szűz: Blake Lively
Blake híres kiváló stílusérzékéről, mindig elragadóan fest a vörös szőnyegen. Öltözködésében nagyon jól felfedezhetőek a Szűzre jellemző stílusjegyek. Legtöbbször légies anyagú, fehér, nude vagy fekete ruhát választ. Nem veti meg a kényelmes, praktikus darabokat, többször lehetett már látni nadrágban, nadrágkosztümben. A vörös szőnyeges ruhái mind letisztultak, mégis szinte mindben van egy-egy különleges részlet, ami izgalmassá teszi azt. Kiegészítők terén is visszaköszön nála a Szűz jegy: általában egy hangsúlyos darabot választ, mely nem vonja el a figyelmet a ruháról, hanem csodásan kiegészíti azt. A harmóniára való törekvés is jól megfigyelhető Blake szettjeiben.










Tetszik ez a sorozat? Ki ismert magára? :) Akinek más a horoszkópja, de van Szűz jegyű ismerőse: mennyire illenek rájuk a fentebbiek?

IsaDora Sugar Crush - 120 Candy Crush

Mikor eldöntöttem, hogy veszek egy Sugar Crush lakkot, még nem tudtam melyik szépséget választom majd. A boltban még nehezebb volt a döntés, végül a Pink Crusht vettem meg. Igen ám, de már aznap elkezdtem gondolkodni azon, hogy mi van, ha a Candy Crush jobb lett volna. Végül elhessegettem ezeket a gondolatokat, hiszen a Pink Crush gyönyörű darab, imádom. De aztán jött a nagy nyári kedvezmények ideje és 25% kedvezmény volt ezekre a lakkokra is a Douglas-ben, így hát fogtam magam és megvettem a Candy Crusht is. És milyen jól tettem!





Ezúttal ~1700Ft-ot fizettem a 6ml lakkért, ami még mindig soknak mondható, de ezért a csodáért megéri! Más márka széles ecseteitől az agybaj kerülget, de az IsaDora ecsete szuper, tökéletesen lehet használni, még csak egy csillám sem került a bőrömre. Száradása természetesen gyors és a tartósságáról is csak jókat tudok mondani, szuperül bírja, kopás nélkül napokig - bár ezúttal is van alatta alaplakk, de szerintem anélkül is ugyanígy bírná.
A gyönyörű pink alapszínhez sok pici ezüst csillám és kör alakú glitter társul, már napfény nélkül is csodásan csillog. Az üvegről készült képek élethűbben adják át a színét, de a körmös képek fakóbbnak mutatják, élőben sokkal élénkebb - bár most jut eszembe, hogy ezen a laptopon a képernyő világosabb, mint a másikon, amin általában írni szoktam a posztokat, na majd megnézem ott mennyire élethű a színe. De higgyétek el nekem, hogy gyönyörű! Még bátyám is megjegyezte rá, hogy milyen szép lakk, ami nagy szám ám! :D 
Itt most egy rétegben láthatjátok, nekem már így is megfelelő a fedése és a színe. Illetve azért is csak egy réteget használtam, mert ha nem tartana ki kopás nélkül a szülinapomig, akkor úgy tervezem, hogy ráhúzok majd még egy réteget.

Katt a nagyobb képekért!





Nekem a kedvenc lakkommá lépett elő! :) Imádom, hogy pink, hogy gyorsan szárad, hogy nem lesz párnalenyomatos, hogy tartós és hogy csillog-villog! Ezt a lakkot nekem készítették! :)

Nektek hogy tetszik? Kinek van Sugar Crush lakkja?

Jöhet vagy mehet?

Íme két újabb dolog, amivel kapcsolatban szeretném megtudni, hogy mi a Ti álláspontotok! :)

Hátizsák
Nem a batár, iskolás változatra gondolok, hanem a kisebb (és divatosabb) társaikra, amik meghódították az üzletek polcait. Mindenféle stílusút lehet találni az egyszerű, sima feketétől kezdve a harsány, mintásokig.


Véleményem: Jöhet! Abszolút el tudnám képzelni egy kirándulásra, városnézésre; kényelmes és praktikus, mindemellett pedig még ugyanolyan stílusos is, mint egyszíjú társai!

H&M sminktermékek
Nekem hirtelen csak az H&M ugrott be, ahol már sminktermékeket is lehet kapni, pedig alapvetően ruházati bolt, de minden már hasonló üzletre is vonatkozik a kérdés, mely a következő: Ti vennétek-e ilyen helyeken sminktermékeket, ill. szerintetek mennyire lehetnek jó minőségűek?


Véleményem: Jöhet! Még nem vettem semmi ilyesmit az H&M-ben, de nem tartom kizártnak, hogy fogok majd, főleg a körömlakkok tetszenek. :) Mindenesetre a szemhéjpúderek/ajakceruzák, stb.-k előtt még keresek teszteket és addig maradok a drogériás termékeknél.

Nos, jöhetnek vagy mehetnek?

A szerencsés nyertes pedig...

Egy pillanat és mindjárt megtudjátok ki is az! :) Az augusztus elsején meghirdetett nyereményjátékra 78-an jelentkeztetek és összesen 263 esélyt szereztetek! Köszönöm az észrevételeket, megjegyzéseket! :) 
Javaslom mindenkinek, hogy nézze meg, írtam-e a jelentkezéséhez valamit, ugyanis előfordult olyan, hogy bár facebookon elvileg lájkolta az oldalt az illető, én mégsem találtam a követők között. Ha valaki azt látja, hogy de ő igenis követi az oldalt, én meg azt írtam, hogy nem találom, az kérem küldjön nekem erről egy print screent! Bizony előfordulhat, hogy a facebook megviccel bennünket. Ugyanez vonatkozik a megosztásokra is, ill. minden egyébre! (Ha bebizonyosodik, hogy a facebook a hibás, akkor kitalálok valamilyen kárpótlást majd!)
Gondolom már mindenki arra vár, hogy mikor bukkan fel a nyertes neve, ezért nézzük is, melyik számot sorsolta ki a random.org - közjegyző jelenlétében!


És akihez a 234-es szám tartozik:


Glitterfinger Lexa!

Gratulálok! Kérlek jelentkezz a divatesatobbi@freemail.hu címen, erre 3 napod van! :)

5 őszi trend a kifutókról

Beköszöntött az ősz, aminek úgy látom a legtöbben örülnek. Ha szép idő lesz még sokáig, akkor én is örülök neki - illik is, hiszen e hónap szülötte vagyok. Öltözködés szempontjából sokak kedvence ez az évszak, s bár még szép idő van, nem árt előre felkészülni, ezért is hoztam már most egy posztot néhány őszi trendről!

Köpeny




(Elie Saab, Chloé, Victoria Beckham)

A köpenyek sok kifutón feltűntek, s bár legtöbbször inkább elegánsabb, hosszabb változatban voltak láthatóak a modelleken, szerencsére a boltokban rövidebb változatokat is találhatunk, amik praktikusabbak a hétköznapokra. A legtöbb köpenykét mind nőiesebb, mind lazább szettekkel is párosíthatjuk.




(Zara, H&M, Mango)



Magas nyakak




 (Chanel, Miu Miu, Ungaro)

Én személy szerint a sima, vékony és szoros garbókat nem kedvelem, viszont a nagyméretűeket, főleg kötött pulcsiknál annál inkább! Kabátoknál is jöhetnek a magas nyakak, télen, metsző szélben életmentő a felhajtható, begombolható nyak.




(H&M, Mango, Zara)




Oversized




(Celine, Maison Martin Margiela, Proenza Schouler)

A túlméretezett darabokkal óvatosan kell bánni, egyszerre csak egy ilyet viseljünk és szűk, pont passzoló darabokkal párosítsuk, különbön könnyen nevetséges hatást érhetünk el. Isteni szettet kaphatunk egy szűk nadrággal, csizmával és egy oversized kötött pulcsival!




(H&M, Mango, Zara)



Szőrme




(Alexander Wang, Fendi, Lanvin)

Bátrabbak beszerezhetnek egy szőrmekabátkát vagy -szoknyát, míg a szőrmével csak barátkozók kezdhetik egy mellénnyel vagy sállal. Természetesen műszőrmét válasszunk! :) Nagyon vagány szettet kaphatunk egy világos vagy koptatott farmerrel, egy sima fehér pólóval, trikóval, egy bokacsizmával és egy szőrmemellénnyel!




(H&M, Mango, Zara)


Tyúklábminta




(Christian Dior, Gucci, Tommy Hilfiger)

Hiába, a divat - akárcsak a történelem - ismétli önmagát, így a tyúklábminta is időről-időre visszatér. A klasszikus fekete-fehér minta jól fog mutatni egy-két élénkebb színnel!




(Mango, Zara, Stradivarius)


Nektek melyik trend jön be a legjobban? És melyik az, amit egyáltalán nem éreztek a magatokénak?